2014. április 19., szombat

5.rész - Meglepetés 2/2 -


 -         Szia Eleanor vagyok. Louis barátnője – nyújtott kezet, a vidám mosolygós lány. Haja barna, szeme pedig kék. Gyönyörű lány volt.
-         Daenerys Food – fogtam vele kezet.
Keze puha volt és meleg, amit a kesztyűnek köszönhetett.
-         Nos, Eleanor. Az lenne a dolgod, hogy Dary – t átalakítsd.. mert, hogy mondjam, milyen ruhát visel. – mondta Louis, s végig miért. Köszi, Louis.
-         Ódivatú? – kérdeztem egyszerre Eleanor - ral.
-         Igen. – nevetett, de ezt én nem tartottam viccesnek. – Jó bocsi. – hagyta abba a „vihogást ’’
-         Nos – mondta Eleanor – Akkor kezdjük ott, hogy ezt nem vesszük fel többé. – kapta le a fejemről a szemüveget.
-         Hé. – kaptam volna utána, de ledobta az ágyra.
-         Nincs, hé se há. Most pedig megyünk vásárolni. Kérj anyukádtól egy is összeget és menjünk. – szinte már parancsolt.
Morogva mentem le a konyhába, a pénztálcámért nyúltam, s vettem belőle egy kis pénzt. Lejöttek Ők is, s öltözni kezdtek. Velük tartottam, majd én is szedelőzködni kezdtem. Sapka, sál, kabát és csizma.
-         Oké lányok, akkor 11 – kor a művelődési házba. – mondta Louis, majd balra vette az irányt, Niall – el együtt.
-         Melyik a legközelebbi ruhás bolt? – kérdezte Eleanor maga elé meredve.
-         Van egy pláza a.. – nem tudtam befejezni, mert Elenaor a jobb irányba kezdett húzni.
-         Erre ugye? – kérdezte kissé bizonytalanul.
-         Igen, most balra. – adtam ki az utasítást.
Elengedett és már normálisan tudtunk egymás mellett menni. Kiadtam az utasításokat, hogy merre kell menni, s 15 perc múlva már ott is voltunk.
-         Először vegyünk melegítőt. – mondta Eleanor és már ott is termetünk a melegítők részlegén.
-         Ez jó? – mutattam felé a bundás pulóvert.
Nem mondott semmit, csak bólintott. Őszintén nekem is nagyon tetszett, főleg ezek a virágszerű valamik. Télen virágos pulóvert venni kicsit fura, de én az vagyok. Vagyis mások szerint. Egy jó fél óra múlva tele szatyrokkal léptünk az áruházból. Csak tudnám, mit akar Louis. Nem szeretem a meglepetések. Főleg, ha nincs is szülinapom.
                                                          *
Még bementünk kozmetikushoz és haza vettünk az irányt.  Otthon kiválózottam a ruhát, amit felveszek Louis „tervéhez’’.
-         El, nem tudom, hogy Louis mit akar a kultúrban ? – kérdeztem kíváncsian.
-         Nem, nem tudom. De szerintem valami komoly dolog. Ismerem, és nagyon komolynak látszott mikor mondta neked, ezt a dolgot – válaszolta, majd bele túrt barna hajába. – Szerintem menjünk. A végén elkésünk.
-         Oké – adtam meg a rövidke választ.
Semmi erőm és energiám nem volt elmenni itthonról. Erre való a szünet? Hát nem! Vagyis nekem nem. Inkább kimegyek a nagyihoz Londonba. Bár, most nagyon nagy a hó, és így semmi sem közelegik, vagyis busz és vonat nem. Talán taxi, de talán az sem.
Mi nem messze lakunk a művelődési háztól. Emlékszem Harry – vel mindig belógtunk és ott énekült. Főleg a Sumer 09’ – et. Vagyis Én ezt a címet adtam neki. Ő nem is tudom mit akart neki adni. Rock me, vagy valami hasonlót.
-         Itt vagyunk. Ugye ez az? – kérdezte Eleanor reménykedő szemekkel.
-         Igen. Imádtam ezt a helyet – csodálkoztam. Semmit sem változott.
El, csak mosolyogva méregetett, majd a templom órára nézett, ami 11 órát mutatott. Kapkodva kapott kezem után, s befele kezdett húzni. Szinte kicsapta a színpadhoz vezető ajtót, ami azt eredményezte, hogy a bent helyezkedő Louis megijedt.
-         Eleanor, lassabban – mondtam egyszerre Loui – val.
-         Bocsi, csak azt hittem elkéstünk – lihegett.
-         Nem, dehogy pont jókor. Na, akkor mehet? – nézett rám nagy kék szemekkel.
-         Igen, de nem szeretem a meglepetések – figyelmezettem, mire vállat vont.
Elindult egy dallam, s nem sokkal később egy általam ismert szöveg és ember is. Szívem egy ütemet kihagyott. Megint láttam Őt, de már teljesen más volt. Férfiasabb lett és nem az a kis nyomi gyerek Holmes Chapel – ből.
Akkor eszembe jutott régebbnél régebbi emlékek. Mikor legelőször voltunk strandon, csak mi ketten. Mikor megtanított úszni. A játékaink. A keringőnk, a ballagásunk és az új suli. A suli első napja. És még sorolhatnám.
Legördült egy könnycseppem és tudtam: Nem az utolsó.
A dall megállt. Senki nem énekelt, senki sem szolalt meg. Csak az én szipogásom hallatszott a teremben.
  - Dary én sajnálom. Nem tudtam, hogy reagálsz. Ezek örömkönnyek? – kérdezte reménységgel a hangjában Louis.
  - N, nem – ennyit tudtam kinyögni.
  - Sajnálom – mondta még egyszer.
  - Én vagyok az egyetlen, aki nem ért belőle semmit? – szólalt meg egy mély hang. De rég hallottam már ezt a hangot.
  - Hát haver a találkozó nem sikerült jól – mutatott rám a szőkeség.
  - Ki Ő? – suttogta, de meg hallottam.
  -  Daenerys Food – válaszoltam Niall helyett. – De te engem ismersz – néztem fel rá, mire ő felhúzta szemöldökét.
  - Nem rémlik – válaszolta nyugodtan.
  - Hát persze, hogy nem. 2 év telt el az óta – mondtam cinikusan. – De engem már, kurvára nem érdekel – emeltem fel kicsit a hangon, majd hazafelé kezdtem futni. Mostanában túl sok obszcén szavat használok.
                                                       Harry
-         Ki ez a lány egyáltalán? – tártam szét karjaim.
-         Egy régi ismerősöd, de neked kibaszottul szar az emlékezeted és nem emlékszel rá – mondta Louis.
Nekem nem is volt Daenerys ismerősöm. Vagy talán mégis? Ezek szerit volt. De én ezt a lányt nem ismerem. És miért kezdett sírni, mikor meg hallotta a Rock Me – t?
-         Harry te ugye tudsz korcsolyázni? – sóhajtott fel Louis.
-         Aha, miért? – kérdeztem értetlenül.
-         Megyünk korcsolyázni. Ti menjetek, utána megyek én is – mondta határozottan.
-         De, akkor te, hogy fogsz oda érni, ha azt se tudod, hol van? – értetlenkedtem.
-         Nyugi tudni fogom – paskolta meg vállamat, s elindult a kijárat fele.
Louis túl gyanús volt. Vajon megint miben mesterkedik.
                                                     Dary
Haza érve, becsaptam a kaput, a bejáratit és a szobám ajtaját. Csizmámat le sem vettem és úgy ugrottam az ágyra. A hírtelen ugrásnak köszönhetően leestek a könyveim, füzeteim, tollaim és ceruzáim. A szemüvegemről nem is beszélve. Na, nagyon jó ez a nap mondhatom.
-         Kopp – kopp – tette valaki a kopogást. Először azt hittem Kevin, de mégse Ő volt.
-         Mi van? Már eleve szar a napom, nem tudsz fel vidítani – vicsorítottam Lou – ra.
-         1. Ha számít, nem törtembe apukád engedett be..
-         Nem az apám- vágtam a szavába – Anyunak a második férje, de ehhez semmi közöd.
-         Sajnálom, nem tudtam. Tudsz korcsolyázni?
-         Tudok, de miért?
-         Harry is ezt kérdezte. Megyünk korizni jössz? – mosolygott.
-         Igen, csak megkeresem a korcsolyámat és rakok be vizet – álltam fel, s a szekrényemben kezdem el turkálni. Nehezen, de megtaláltam cipőmet, raktam be vizet és már mentünk is.
-         Őőő, Dary. Merre van a korcsolyapálya? – kérdezte zavartan Louis.
-         Látod azt a nagy épületet? Na, ott. Nincs messze – mutattam az épületre.
Ő csak bólogatott. Az út csendben folytatódott. Egyikünk sem szólt egy szót sem, de ez a csend nem volt kínos. Inkább kellemes. És nem tudom miért.
                                                            *
Kinyitotta előttem az ajtót, mit egy mosoly kíséretében viszonoztam. A korcsolyapálya / terem teljesen kihalt volt, csal Eleanor – ék voltak ott. Oda mentünk hozzájuk,s valamit Louis és El suttogtak, de nem hallottam mit. Rá mentünk a jégre, majd lábaimat mozgatni keztem rajta. Milyen rég koiztam. 2 éve. Harry – vel voltam utoljára.
Fékezni akartam, de majdnem felesetem, ha valaki nem fogja meg a derekamat.
  - Nehogy eless! – fordított maga felé. Szemeiben elvesztem és az ellető nem volt más, mint..



1 megjegyzés: