Felmentünk Louis – val
a szobába és nagyon sokszor megnevetett. Louis éppen egy story – t mesélt, hogy
mikor elment vásárolni megtámadták a rajongok, de egyszer csak abba hagyta és a
plafont bámulta.
-
Louis, mi olyan érdekes ott? – fordultam meg, hogy én is
megnézhessem, amit Ő néz.
-
Nem azt mondtad, hogy te nem vagy Directioner? –
kérdezte.
-
De, nem is vagyok az. – tiltakoztam.
-
Akkor mit keres ott Harry képe? – kérdezte hírtelen.
Szóval a legjobb volt barátomról készült rajzott nézi.
-
M – miért te ismered? – mondtam, kissé félve.
-
Aha. – mondta a dicskedve. – A legjobb barátom. –
mondta mire elszomorodtam. – Valami rosszat mondtam?
-
Nem, dehogy. Csak én is ismertem Harry – t. 16 éves
voltam, mikor jelentkezett az X – faktorba. Azóta nem hallok róla semmit. 2
évvel ezelőtt, szinte elválaszthatatlanok voltunk. Most pedig eltűnt az
életemből. – gördült le egy könnycsepp az szememből, az arcomra.
Louis, megölelt, majd gondosan a hátamat kezdte simogatni.
Nyugtatni próbált, de várjunk csak. Ő és a hülye többi tag felejtett el.
-
Minden a ti hibátok! – mondtam fagyosan és durván.
-
Mi van? – kérdezte értetlenkedve.
-
Jól hallottad! Miattad és a többi bájgúnár haverjaid
miatt felejtett el Harry! – vágtam a fejéhez. – Mont pedig menj el! –
mutatottam az ajtó felé.
-
Ez most komoly? – kérdezte nevetve.
Ilyenkor is képes nevetni? Szó szerint leordibáltam, hogy az
ő hibája, hogy Harry elfelejtett.
-
Mint a halál, de húz már el!
Felállt, majd az ajtóhoz csoszogott, de alig akaróan.
Egyszer rám nézet, és egy halk bocsánat –
ot mondott.
Nagyon sok érzelem kavarogott bennem akkor. Düh, szomorúság
és egy kis vidámság. Mérges voltam magara és Louis – ra. Szomorú voltam, mert
megint felidéződtek bennem a régebbnél régiebbek emlékek, és vidám volt, mert
Louis ismeri Harry – t és én eszeltem ki egy tervet. De sajnos nem hinném, hogy
bele menne.
Ránéztem az órára, és 15:41. Kissé álmos lettem, a mai,
vagyis a párperccel előbb történt incidens után. Felhúztam az órámat vacsora
előtt 2 percre, az – az 17: 58 percre. Ledőltem az ágyamra, s 5 perc múlva már
az álomvilágba jártam.
,, Az utcán sétáltam.
Hírtelen megláttam 2 alakot. Harry volt és Louis. Elmentek mellettem, de Harry
rám se nézett. Sírás kerülgetett, s 2, majd több könnycseppem hullani kezdett. Erre
viszont felfigyelt és hozzám sietett.
-
Mi a baj? –
kérdezte természetesen.
-
S – semmi. –
válaszoltam remegő hanggal.
Ránézett Louis – ra,
aki egész végig mosolygott. Tudta mi van, de Harry nem. Felnéztem rá, s elkerekedet
szemmel mért végig.
-
Dary? – szólalt meg
Harry, mire bólintottam. Hosszasan megölelt, és..”
Az ébresztőm „kellemes” hangjára ébredetem, a legjobb
résznél. Lehet, hogy most egy perverz állatnak néztek, de jó volt az álmom.
-
Dary! Kész a vacsora. – ordibált fel anya.
-
Oké, megyek. – kiabáltam le.
Lecammogtam a lépcsőn, ahol már érezni lehetett anyu finom
ételeit. Rizs hússal, volt a vacsora. Leültem a húgom elé, s elkezdem enni.
-
Ki volt az a fiatalember? – kérdezte anya.
-
Egy senki. – válaszoltam, mire a hugicám a lábamba
rugót, amennyire csak tudott. – Most mi bajod van Dorothy? Nekem egy senki. –
válaszoltam, kicsit felemelt hanggal, s
felálltam. – Ha most megbocsájtotok,
elmegyek aludni. 6 – kor miatta. – mutattam a húgomra, aki szépen evett tovább.
Felmentem a szobámba, lefürödtem, de nem tudtam aludni. Csak forgolódtam egész
éjjel. Nehezen, de végül elaludtam olyan hajlani 2 fele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése