2014. március 28., péntek

3. fejezet. - Te hibád! -

  Felmentünk Louis – val a szobába és nagyon sokszor megnevetett. Louis éppen egy story – t mesélt, hogy mikor elment vásárolni megtámadták a rajongok, de egyszer csak abba hagyta és a plafont bámulta.
-         Louis, mi olyan érdekes ott? – fordultam meg, hogy én is megnézhessem, amit Ő néz.
-         Nem azt mondtad, hogy te nem vagy Directioner? – kérdezte.
-         De, nem is vagyok az. – tiltakoztam.
-         Akkor mit keres ott Harry képe? – kérdezte hírtelen.
Szóval a legjobb volt barátomról készült rajzott nézi.
-         M – miért te ismered? – mondtam, kissé félve.
-         Aha. – mondta a dicskedve. – A legjobb barátom. – mondta mire elszomorodtam. – Valami rosszat mondtam?
-         Nem, dehogy. Csak én is ismertem Harry – t. 16 éves voltam, mikor jelentkezett az X – faktorba. Azóta nem hallok róla semmit. 2 évvel ezelőtt, szinte elválaszthatatlanok voltunk. Most pedig eltűnt az életemből. – gördült le egy könnycsepp az szememből, az arcomra.
Louis, megölelt, majd gondosan a hátamat kezdte simogatni. Nyugtatni próbált, de várjunk csak. Ő és a hülye többi tag felejtett el.
-         Minden a ti hibátok! – mondtam fagyosan és durván.
-         Mi van? – kérdezte értetlenkedve.
-         Jól hallottad! Miattad és a többi bájgúnár haverjaid miatt felejtett el Harry! – vágtam a fejéhez. – Mont pedig menj el! – mutatottam az ajtó felé.
-         Ez most komoly? – kérdezte nevetve.
Ilyenkor is képes nevetni? Szó szerint leordibáltam, hogy az ő hibája, hogy Harry elfelejtett.
-         Mint a halál, de húz már el!
Felállt, majd az ajtóhoz csoszogott, de alig akaróan. Egyszer rám nézet, és egy halk bocsánat – ot mondott.
Nagyon sok érzelem kavarogott bennem akkor. Düh, szomorúság és egy kis vidámság. Mérges voltam magara és Louis – ra. Szomorú voltam, mert megint felidéződtek bennem a régebbnél régiebbek emlékek, és vidám volt, mert Louis ismeri Harry – t és én eszeltem ki egy tervet. De sajnos nem hinném, hogy bele menne.
Ránéztem az órára, és 15:41. Kissé álmos lettem, a mai, vagyis a párperccel előbb történt incidens után. Felhúztam az órámat vacsora előtt 2 percre, az – az 17: 58 percre. Ledőltem az ágyamra, s 5 perc múlva már az álomvilágba jártam.
,, Az utcán sétáltam. Hírtelen megláttam 2 alakot. Harry volt és Louis. Elmentek mellettem, de Harry rám se nézett. Sírás kerülgetett, s 2, majd több könnycseppem hullani kezdett. Erre viszont felfigyelt és hozzám sietett.
-         Mi a baj? – kérdezte természetesen.
-         S – semmi. – válaszoltam remegő hanggal.
Ránézett Louis – ra, aki egész végig mosolygott. Tudta mi van, de Harry nem. Felnéztem rá, s elkerekedet szemmel mért végig.
-         Dary? – szólalt meg Harry, mire bólintottam. Hosszasan megölelt, és..”
Az ébresztőm „kellemes” hangjára ébredetem, a legjobb résznél. Lehet, hogy most egy perverz állatnak néztek, de jó volt az álmom.
-         Dary! Kész a vacsora. – ordibált fel anya.
-         Oké, megyek. – kiabáltam le.
Lecammogtam a lépcsőn, ahol már érezni lehetett anyu finom ételeit. Rizs hússal, volt a vacsora. Leültem a húgom elé, s elkezdem enni.
-         Ki volt az a fiatalember? – kérdezte anya.
-         Egy senki. – válaszoltam, mire a hugicám a lábamba rugót, amennyire csak tudott. – Most mi bajod van Dorothy? Nekem egy senki. – válaszoltam, kicsit felemelt hanggal, s
felálltam. – Ha most megbocsájtotok, elmegyek aludni. 6 – kor miatta. – mutattam a húgomra, aki szépen evett tovább. Felmentem a szobámba, lefürödtem, de nem tudtam aludni. Csak forgolódtam egész éjjel. Nehezen, de végül elaludtam olyan hajlani 2 fele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése