2 fejezet - 2 év utáni nevetés -

  Kinyitottam a kaput és az ajtót vettem célba. Körebölül 1 hétig itthon maradhatunk. A hajam már csupa hó és kissé összefagyott. Különösebben, nem érdekel, de fázok, ezért siettem be.

  - Anya megjöttem. - ordibáltam fel.

  - Szia kicsim. - kiáltott a konyhából.

  - Dajy. - szaladt be, a 3 éves kishúgom Dorothy.

Megölelt, vagyis csak próbált, de mivel csak a térdemig ér, nem sokat tudott. Felemeltem, s belenéztem szép zöldeskék szemeibe. Túlságosan hasonlított az Ő szemeire.

  - Dajy, Dajy medünk ki játszani? - mutogatta a kabátját.

  - Elsüllyednél a hóba. - nevettem.

  - Segíts! - parancsolt rám.

Nagyon sóhajtva feladtam rá egy pulóvert és egy kabátot. Sapka, sál és kesztyű is került rá. Már csak a csizma. Én is felöltöztem és mentünk is ki. Szerencsére már nem esett a hó, de Dorothy elszomorodott. És néha, Kevin megkérdezi miért, nem jövök haza minden nap, holott a kishúgom minden egyes hétvégén lefáraszt.  Főleg valami hülye bandával. Már a szobájába se merek bemenni. Dorothy anya második férjétől van. Már kitaláltátok szerintem, hogy Kevin az. Apa 2 évvel ezelőtt decemberbe életét vesztette a rák miatt. Akkor lett volna szükségem egy barátra. De, mit kaptam cserébe? Pengét. 2 hétig nem jártam suliba, de a tanulmányaimon ez nem látszott meg, szerencsére.

  - Dajy, építsünk hóembert. - mondta a húgom, de felesett a nagy hóba, de felkelt és nem lett semmi baja.

  - Mondtam, hogy elmerülsz a hóba, de te nem hittél nekem. - mondtam, s hátulról eltaláltak, egy..hógolyóval? Erről eszembe jutott egy emlék.

  ,, - Nem Harry, nem akarok! - nyafogtam. 

  - De miért? Nem is meredek, csak kicsit.

  - Aha, kicsit. Van vagy 50 m, de kicsi. Arra várhatsz, hogy én szánkóval lemenjek itt. Nekem bőven elég volt, a 30 m - res is.

  - Megis süketültem, mint 2009 - ben a hullámvasúton, de legalább befejeztük a dalt.

  - Ja, de címet még nem adunk neki. Pedig, január van és júliusban írtuk. 

  - Menj már, mert én is akarok. - mondta, s leültettet a szánkóra, de nem mentem. - Oké, Dar. Addig dobállak hátúról hógolyóval, míg nem esel le, vagy nem mész le. - mondta, majd tényleg azt tette, de a végén csak le mentem."

 Megfordultam a megdobom felé, hogy leordibáljam, hogy ezt nem illik, de felismertem. A 4 kocsis emberke egyik tagja. Arcán láttam a meglepőséget, ami azt jelentette, nem tudja ki vagyok, csak megdobott, mert szerinte ez mulatságos. Hát nem. Másokba - mint bennem - emlékeket idézhet fel. 

  - Ismerlek. Daenerys igaz? - mondta lágy hangjával.

  - Igen, te pedig...

  - Louis. Louis Tomlinson. - mosolygott.

  - Dajy. Haza jött apa. Deje. - kezdett el húzni a húgom.

  - Sajnálom Louis, de máskor kell befejeznünk a beszélgetést. Kevin haza jött.

Kicsit értelmetlenül nézett rám és valami olyasmit morgott, hogy: ,, De, hisz' Kevin nálam van"

Bementünk a házba, ahol jó meleg volt. Anya még mindig főzött. Gyros - t készített amit imádok.

  - Dary, te hogy - hogy itthon vagy? - kérdezte Kevin, mikor már ellengette Dorothy.

  - Milyen kedves fogattatás. - mosolyogtam hamisul. - Amúgy szia. - mentem oda, majd megöleltem. Nekem olyan mintha az apukám lenne. De, persze őt senki sem helyettesíti. Ő nekem egy örök emlék.

,, 10 évesek lehettünk Harry - vel, mikor átjött és apa is itthon volt - kivételesen.

  - Szia, Harry. Tudom ám milyen sokszor vagy itt. - nézett fel apa az újság mögül. - Na és esküvő mikor lesz? - nevetett.

  - Na de apa. - nevettem el magam. 

  - Még  nem tervezek ilyet. - mondta vörös arccal Harry.

  - Most meg elpirult. - állapította meg anya. ''

Summer '09. Szép év volt, nem is sejtve mit hoz a következő.  Harry - vel a közös dalunkat azóta sem felejtetem el.

Do you remember summer '09

Wanna go back there every night.

És így tovább. Szerettem Harry - vel lenni, de én Harry - t is szerettem.

Anya kész lett a gyros - szal. Elővettem egy tálat és raktam a tányéromra egy kisebb adagot. Felmentem a szobámba és ott fojtattam az ,, ebédemet". Telefonomat nyomkodtam, s közben ettem, de a csengő a szívbajt hozta rám.

  - Dary! Téged keresnek! - ordibált fel Kevin.

  - Megyek már. - nyeltem le az utolsó falatott.

Ezt nem szoktam meg, hogy engem is keresnek. Volt, mikor anyut vagy Kevint, de engem soha.

  - Dajy! Dajy! Ő itt Niall. Látod? - tartott egy képet elém az emeleti lépcsőnél a húgom.

  - Dor. Engem nem érdekel. - mondtam az igazat, mire durcásan felment. Lekovászoltam a lépcsőn. - Na? Louis? - lepődtem meg. Minek van nálad répa?

  - Neked is szia. Ja, és neked hoztam. Láttam, hogy szomorú vagy. Úgy gondoltam jövök felvidítani.

  - Sok sikert. - morogta Kevin.

  - Ezt hogy értette?

  - 2 éve nem nevettem, és nem mosolyogtam.

  - Te jóságos Atya Úr Isten! Ezen sürgősen valóztatni kell. Merre van a szobád? - ment vissza a normál stílusba.

  - Az emeleten. De szerintem került el a húgom, idegesítő. - mondtam, mire az emelgetett szamár megjelent. - Már késő.

A húgom hangos sikítozásba kezdett.

  - Úr Isten! Úr Isten! Ez.. ez Louis Tomlinson! - ordibálta a húgom.

  - És?! - kérdeztem vissza.

  - A…. a One Direction tagja. - mondta sokkolva.

  - Aranyos a húgod és nem idegesítő. - mondta Louis. - Kép aláírás, kisasszony. - mire kimondta, muszáj volt nevetnem.

  - Dary nevet. Kevin a fényképező gépet! - mondta anya, s már Kevin ott is termett. Van egy olyan érzésem nem ez az utolsó, hogy nevetek.